2011. július 30., szombat

On holiday...

Holnaptól 1 hétig nyaralni leszek. Bár az idő most nem éppen nyárias, de ez még változhat. :)

Az úticél pedig Zamárdi. :)




Emy


2011. július 23., szombat

Harry Potter and the Deathly Hallows part 2


Tegnap végre eljutottam a moziba és megnéztem a filmet. 3D-s volt, amitől nem vágtam magam hanyatt, szóval én meglettem volna a 3D nélkül is. De ez van, ha már 3D, akkor többet vártam volna.
A film alapjában véve tetszett. Egész jól megcsinálták. Bár tudtam, hogy mire számítsak, mert már 1 hete tele van képekkel a Tumblr, bár mondjuk én nem vagyok az a fajta, hogy 'úristen nem mondj róla semmit és ne mutass képeket, mert akkor már nem lesz olyan jó'.
Egyébként imádom az egész történetet. Kb. 11 lehettem, amikor megkaptam az első könyvet. Imádtam. Ekkor szerettem meg az olvasást és azóta szinte bármi jöhet, mert imádok olvasni. A sorozatból a harmadik rész a kedvencem. A filmeket is szeretem, bár bevallom a könyveket jobban. Nekem a könyvek valahogy jobban átjönnek. De a filmeket is nagyon jól megcsinálták, habár sokmindent kihagytak, de nyilván nem fér bele minden az időkeretbe.

Ha majd sok időm lesz, akkor megnézem sorban az összeset. :D
Emy

2011. július 18., hétfő

Happy...

Sikerült a rutin vizsgám! :)

Bár nem ment simán :S De az a lényeg, hogy megvan. Azokat a tételeket húztam, amiket akartam, szóval örültem neki. Az oktatóm még ki is kiabált az autóból a többieknek, hogy "Bejött neki az élet!". :D A műszaki résznél az elakadásjelző háromszög felállítása volt a feladat, a pályán pedig emelkedőn való elindulás. Ezeket szerettem is. :)

Mostmár jöhet a forgalom. :)


Emy