2013. november 24., vasárnap

My week in pictures

A múlt héten ez a bejegyzés kimaradt, főként azért, mert csak ez az egy kép készült azon a héten.

csoki :)

Ezen a héten sem voltam túl aktív és ezután még ennyi időm sem lesz. De azért igyekezni fogok.

zenehallgatás a vonaton :)

fodrász után :)

reggeli kávé és egy kis olvasás :)

vége a szezonnak :(

Holnapra várható a szokásos F1-es összefoglaló, illetve el vagyok maradva egy pár könyvajánlóval. Ezek mellett van még pár ötletem, csak sajnos időm nem sok van és egyre kevesebb lesz. Erről majd szeretnék egy külön bejegyzést is írni, de hogy mikor, azt még nem tudom.

2013. november 18., hétfő

Formula 1 - XVIII.

Amerikai Nagydíj

Ez a futam most elég unalmasra sikerült. Seb nyert, aminek örültem, de szomorú is voltam, mert Kimi nem indult már ezen a futamon. Szerencsére a hírek szerint sikeres volt a műtétje csütörtökön és már otthon pihenget. Kimi helyére Heikki Kovalainen ugrott be, az időmérőn remekül szerepelt, viszont a futamról ez már nem mondható el.
Nico Hülkenberg a 6. helyen végzett. Róla meg még semmi konkrétat nem tudunk a jövő évvel kapcsolatban. :/ Megérdemelne már egy jó autót! 


Idei 12., sorozatban pedig 8. győzelmét aratta.
 record breaker :)

ünneplés 1.

ünneplés 2. :D


Egy kis móka a végére :)


Következő futam: Brazil Nagydíj (2013.11.24.) <- utolsó futam :(

2013. november 11., hétfő

Azok a '90-es évek TAG

Elég sok blogon találkoztam ezzel a TAG-gel, megtetszett és úgy döntöttem, hogy én is kitöltöm. Szerintem vicces és érdekes. :) 


1. Kedvenc Disney mese?
Ha a sorozatok közül is ér mondani, akkor a Gumimacik. Anya szerint állandóan ezt néztem. :D Az egész estés mesék közül nem igazán emlékszem, hogy lett volna kedvencem. Még most is szeretem. :)


2. Mi volt a kedvenc együttesed?
Akiket nagyon szerettem az a Five volt. :D Bár csak egy kazettám volt meg tőlük, de sokat hallgattam.

3. Mi volt a kedvenc édességed?
Nem emlékszem, hogy lett volna kedvenc, de az Eperjó, a Kapucíner és a Bohóc csokikat szerettem. :)

4. Kedvenc társasjáték vagy egyéb játék?
Ami most így egyből beugrik az a Gazdálkodj okosan. Sokat játszottunk vele az unokatesómmal. :)

5. Mi volt a kedvenc Happy Meal figurád a McDonald's-ból?
Nem hiszem , hogy lett volna kedvenc, elég ritkán voltunk Mekiben, de emlékszem, hogy általánosban jártunk színházba és a színház mellett van egy. Oda mindig bementünk és mindig Happy Meal-t vettünk, 600 ft volt még akkor. :D De a játékokra nem emlékszem.

6. Kedvenc könyv/mesekönyv?
A Harry Potter előtt nem igazán olvastam, az pedig már a 2000-es évek. Emlékszem általános alsó tagozatban még a kötelezőket is a nagymamám olvasta ki helyettem. :D

7. Kedvenc ruhaboltod akkoriban?
Nem igazán volt. Igazából sokat jártunk a piacra vásárolni.

8. Kedvenc Cartoon Network meséd?
Anyáék mondják mindig, hogy állandóan a Cartoon Network-öt néztem, mikor kicsi voltam, akkor még nekünk német nyelvű volt. Konkrét mesére nem emlékszem, hogy lett volna kedvenc.

9. Mit néztél a TV-ben, ha hazaértél a suliból?
A tipikus szappanoperák, mint a Vad angyal, Rosalinda, Marimar és társaik, valamint a Xena és a Herkules. :D Bár ha jól emlékszem, akkor a Xena és a Herkules hétvégén volt. A vasárnap délutáni program pedig tuti a Walker, a texasi kopó volt. :D

Ti kitöltöttétek? Ha igen kérek linket, vagy akár hozzászólásban is kitölthetitek. :)

2013. november 10., vasárnap

My week in pictures

hétfő reggel

Seb ♥

ezer éve nem ettem ilyen csokit, na most pótoltam :D

gyönyörű naplemente *-*

ez a 'most miért kell megint engem fényképezni' fej :D

jobbra számítottam...

sült tök :D

A mai nap rossz híre, hogy Kimi nem vesz részt az utolsó két futamon. :( Csütörtökön vagy pénteken műtik a hátát. Jobbulást Iceman! ♥

tanulás a vonaton...


2013. november 5., kedd

Formula 1 - XVII.

Abu Dhabi Nagydíj

Erre a futamra is vegyes érzésekkel tudok csak visszagondolni. Egyrészről örülök a Red Bull 1-2-nek és Seb győzelmének. 

Másrészről viszont csalódott vagyok Kimi miatt, az utolsó helyről indult a büntetés miatt, ráadásul az első kanyarban ütközött és emiatt fel kellett adnia a versenyt. A másik, aki miatt csalódott vagyok, az Nico Hülkenberg. Nagyszerű helyről rajtolt és nagyon jól ment, csak egy boxutca áthajtásos büntetés miatt végül csak a 14. lett.


Sok-sok gif a tovább után. :)

2013. november 3., vasárnap

My week in pictures

Hétfő reggeli hírek :)

kávé 

végre megjött a nyelvvizsga bizonyítványom :)

Halloween :)

Nem túl sok kép, a hét nagy részét sajnos betegeskedéssel töltöttem, talán ma délelőtt volt a legrosszabb. Szerencsére már sokkal jobban érzem magam. :)