2018. január 21., vasárnap

2017 könyvekben



Imádom, hogy a Goodreads minden év végén készít egy oldalt, ahol az adott évben olvasott könyvek statisztikáit összegzi infografikákkal megspékelve. Ebből hoztam most egy kis válogatást.


Sikerül elérnem a 2017-re kitűzött célt, vagyis az 50 könyv elolvasását, aminek nagyon örülök. Ez nagyjából 16198 oldalnak felel meg. Bár ennél valamivel többet olvastam, mert rendszeresen előveszek néhány kedvenc könyvet és beleolvasgatok esténként.


A legrövidebb könyv A kis herceg volt, a maga 92 oldalával. Bár rövid kis könyvről van szó, ennek ellenére tartalmas történet, rengeteg fontos mondanivalóval. A leghosszabb könyv oldalszámban és olvasási időben is a Sárkányok tánca volt. Elég lassan haladtam vele, az eleje valahogy nem kötött le, így sok már könyvet is elolvastam mellette/közben, de amikor megjött a hangulatom hozzá, akkor szinte pörögtek az oldalak. 



Az 50 könyvben akadt néhány újraolvasás is, de új kedvencekre is találtam az év során. Ilyen volt például Erin Watt-tól a Papír hercegnő, J. Lynn-től (J. L. Armentrout) a Várok rád és a Légy mellettem. Nagyon szerettem még Sarah Andersen képregényeit, a Felnőni kiábrándítót és a Puha boldog puffancsot. Karácsony előtt pedig a legjobb ráhangolódást J. R. R. Tolkien Karácsonyi levelek gyűjteménye adta számomra. Műfajok tekintetében nagyjából kettő volt a meghatárózó, a new adult könyvek és a krimi/thriller/pszichotrillerek.


2018-ra szintén 50 könyv elolvasását tűztem ki célul a Goodreads Reading Challenge-en, meglátjuk majd, hogy idén is sikerül-e. Azt, hogy éppen hogy állok és az aktuálisan olvasott könyvemet is nyomon tudjátok követni itt az oldalsávban, illetve követhettek molyon vagy Goodreads-en is.

Ti tűztetek ki olvasással kapcsolatos célt 2018-ra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése